Töris vagy? Ezt olvasd!

Faked history

A történész feladata

2008. augusztus 16. - rkb

Mi a történész feladata? Ez a kérdés az előző poszt kapcsán is aktuális, melyben azt írtam, hogy "mondhatnánk kritikával illetve a fenti gondolatot, hogy a történész feladata a múlt több szempontból való bemutatása kell, hogy legyen.". Vajon mi kell, hogy a történész feladata legyen?

Első gondolatom az, hogy nem tudom, fogalmam sincs. Kicsit mélyebben belegondolva pedig azt mondanám, hogy nyilvánvalóan a múlt eseményeinek közvetítése a jelen és a jövő olvasóközönsége, tévénézője vagy internethasználója számára. Ugyanis történelmi ismereteink egyik legelterjedtebb hordozója, az írott változat, melyet lapozgathatunk, ma már egyértelműen nem egyedüli formája a múlt bemutatásának. Gondoljunk csak a számtalan ismeretterjesztő történelmi dokumentum-műsorra, melyek pont vizuális és auditív voltuk okán, nemcsak sokkal több emberhez jutnak el, mint egy írott munka, hanem feltehetően nagyobb hatással is rendelkeznek könnyedebb stílusuk, érthetőségük miatt. Vagyis a befogadók történelmi tudatát jelentős mértékben alakítják. Ezért fontos, hogy a történelemi ismeretanyag átadásánál figyelembe vegyük az ilyen jellegű ismeretterjesztő csatornák hatását is. Visszatérve a történész feladatához, vagyis a múlt eseményeinek közvetítéséhez, elmondhatjuk, hogy nem biztos, hogy ez az egyedüli üdvözítő meghatározás.

Nagyon óvatosan fogalmazva lehet csak ebben a kérdésben előrelépni. Ha ugyanis megmondjuk, hogy mi kell, hogy a történész feladata legyen, akkor egy előzetesen felállított és hallgatólagosan elfogadott hivatkozási rendszer alapján várjuk el a történésztől, hogy hogyan cselekedjen, azaz hogyan interpretálja a múltat, írja a történelmet, magyarázza a történelmi tények közötti összefüggéseket, azonosságokat, különbözőségeket, stb.

Kicsit olyan ez, mint mikor neveljük a gyerekünket: így és így cselekedj; ha ismerőssel találkozol, köszönni kell; úgy kell viselkedned, cselekedned, hogy... Kik vagyunk mi, hogy megmondjuk egy négyévesnek, hogyan cselekedjen? Szülők, idősebb rokonok, barátok vagyunk. Mindez a történész feladataira vonatkoztatva: kik vagyunk mi, hogy megmondjuk mi a történész feladata, mi kell, hogy a történész feladata legyen? Komoly, nyelveket beszélő, szaktudással rendelkező emberek (a történész, aki minden hivalkodás nélkül nevezheti magát annak). Esetleg egy közösség, amely képes a kritériumokat megszabni és betartatni: nemzet, állam, talán a nemzetállam?

A kérdés természetesen összekapcsolódik azzal a klasszikus problémakörrel, hogy mi a történelem. Nem tudjuk egy mondattal elintézni, hogy ez vagy az. Ha magabiztosan állítjuk, hogy a történész feladata ez és ez (pl. a nemzet nagyságának feltárása, vagy a munkásosztály forradalmi szerepének hangsúlyozása - még az ókorban is), akkor éppen egy előzetesen felállított viszonyrendszer alapján fogjuk a múltat kutatni.

Félreértés ne essék, semmi probléma nincsen a történészi feladatok meghatározásával (azzal, hogy hogyan kell eljárnia). Minden egyén és közösség így jár el a maga történészeivel. A kulcskérdés, azonban, úgy vélem, az elfogadás. Attól, hogy más egyének, közösségek a mi felfogásunktól eltérő feladatokkal ruházzák fel a történészeket, az nem jelenti, hogy azt el kellene fogadnunk. Mintahogy azt sem, hogy a mi elgondolásunkat kell (!) egyetemes érvényűként elfogadtatnunk mások véleményével szemben.

A múlttal való foglalatoskodás azonban valahogy mégiscsak a történész egyik ismérve. A történelmi tények (legyen öt történelmi tényünk: a, b, c, d, e) interpretálása azonban már a narratíva kérdése: hogyan töltjük ki a tények közti összefüggéseket szöveggel?, hogyan interpretáljuk a tényeket? Hayden White alapján azt mondhatjuk, hogy hiába van öt tényünk, ha az elsőt és a negyediket hangsúlyozzuk (A, b, c, D, e) akkor teljesen más kontextuális értelmet nyer a szöveg (a történet), mintha más "tényekre" helyeznénk mondandónk súlyát (a, b, c, D, E; vagy A, B, c, d, E; esetleg a, b, c, d, E). Vagyis a tények sorrendjét (logikai, kronológiai, földrajzi, stb.) meg sem változtatva teljesen más és más végkicsengésű történelmet tud a történész konstruálni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelem.blog.hu/api/trackback/id/tr49618432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arathon 2008.08.18. 00:27:19

Nagyon érdekes kérdés. Akkor tulajdonképpen a történész feladata az, hogy minél "objektívebben" rekonstruálja az eseményeket, vagy az, hogy a prekoncepció alapján egy nézőpontból írja le a történéseket? Vagy mind a kettő? Vagy nem is fontos melyik?

rkb · http://tortenelem.blog.hu 2008.08.18. 13:24:51

Szerintem az utóbbi: nem fontos melyik "eljárást" választja a történész. Nem tudom mit és hogyan kell(ene) választania... Sokan szeretik és szeretnék megmondani mit, és hogyan kell csinálnia egy történésznek.
Nem hinném, hogy létezne objektív történelem, pontosabban történetírás (ami a történelem egyik formája, megjelenése). Persze azt sem állítom, hogy a történeti munkák, amiket bármikor olvashatunk, egy tudatos prekoncepció alapján születnének. Nyilván olyanok is vannak, ld.: vulgármarxista történetírás. A legtöbb esetben inkább egy adott közegben, ha tetszik közösségi elvárásoknak megfelelve (melyek nem feltétlenül tudatosan járják át gondolatainkat) születnek a munkák.
A történeti objektivitásról egyébként tervezek majd posztot.
Idővel...
Mert érdekes kérdés.

Tél Miksa 2008.10.28. 09:28:57

Saját "gyakorló" történészi elméletem szerint a történész elsődleges feladata, hogy a múltból kiindulva, mintegy visszafejtve megértse a jelenkor társadalmát. Nekem legalábbis erre szolgál ez a "szakma". Ami még fontos: a történésznek egy kis "önanalízis" segítségével tudatosítania kell(ene) magában azt, hogy miért éppen azzal a konkrét kutatási témával foglalkozik, amivel. Nos, nálam ez az analízis még zajlik...

rkb · http://tortenelem.blog.hu 2008.10.29. 18:58:31

Kedves Tél Miksa!
Érdekes, amit írtál. Mire gondolsz pontosan az önanalízissel? Miért fontos ez? Tudnál egy példát mondani?

Tél Miksa 2008.10.30. 11:22:54

Önanalízis alatt azt értem, hogy a történésznek önmagát is kellőképpen ismernie kell, és ennek fényében feldolgoznia azt a témát, amit kutat. Például: XY a kora újkori boszorkányság témakörét kutatja. XY mondjuk nő, aki szimpatizál a feminista eszmékkel. Vajon mennyire viszi el ez kutatási eredményeit gender irányba? Meggyőződése alapján a férfiak által dominált társadalom ártatlan áldozataiként fogja-e bemutatni a boszorkányokat vagy olyan öntudatos nőkként, akik jogaikért harcoltak és éppen ezért kerültek máglyára? Valami ilyesmire gondolok.
Persze ez a lélekbúvárkodás nem elsősorban az olvasóközönségnek szól, bár nyilván meglátszik a kiadott munkán is, ha valaki lefeküdt a saját "analitikus díványára". Mintha a posztmodernnek is lenne valami hasonló mondanivalója: a történész ne csak a kutatás narratívába öntött végtermékét mutassa meg az olvasónak, hanem avassa be a kutatás folyamatába, problémáiba stb.

Dirky 2008.11.02. 16:34:45

Tél Miksa: A jelenkor társadalmának megértése szerintem nem elsősorban történészi feladata, mivel erre a célra már elkülönültek a különféle társadalomtudományok. A határvonalak persze sosem élesek, és ez is csak az én véleményem.

Amire ezzel és az önanalízis emlegetésével utalsz - vagyis hogy a történelem tanulmányozása során elkerülhetetlen a prezentizmus beszivárgása, viszont valóban nagyon fontos szerintem is. Egyúttal jól jelzi, hogy az említett posztmodern hogyan is kezdi ki a ranke-i objektivitást, hiszen a történész már témaválasztásában is úgymond elfogult.

Végeredményben maga a történeti kutatás is történeti, idő, tér és anyagi eszközök befolyásolják, politikai, kiadói érdekek szólhatnak bele, ahogy ez már más posztok alatt is említve volt. Vagyis nagyon is érdemes lenne egy-egy történeti szakmunkát ilyen szempontból megvizsgálni, mintegy irodalmi szövegként elemezni. A különféle historiográfiai összefoglalásokban, életrajzokban egyes kérdések persze megjelennek, de nem középpontban. Tudsz esetleg olyan tanulmányt, monográfiát említeni, amely kifejezetten egy adott munka keletkezését vizsgálja átfogó módon akár a szerző, akár más kutató tollából? Érdekelne a téma.

Tél Miksa 2008.11.03. 07:57:09

Kedves TRambó!

Szerintem igenis a jelen megértése a történész elsődleges feladata, mindössze módszerében különbözik a történetírás a társadalomtudományoktól. (Persze ez sem feltétlenül igaz, mivel a társadalomtörténet éppen a legkülönfélébb társadalomtudományokból - szociológia, antropológia, demográfia, közgazdaságtan stb.- merít.) A cél szerintem - kicsit (nagyon) leegyszerűsítve - értelmezni a jelenben megélt társadalmi jelenségeket azok múltbeli változatának megértése által.
Olyan munkát sajnos nem tudok, ami konkrét történészi munka efféle vizsgálatával foglalkozik, de a történészek körében beindult "önvizsgálat" egyik, makroszintű elemzésére jó példa Gérard Noiriel, aki a "Történetírás válságában" foglalkozik a történésszé válás történetével és ennek a történetelméleten belül tetten érhető hatásaival.
Egy másik írás, amit mindenképp említeni kell, bár nem teljesen ide tartozik, Simon Schama "Dead Certainties" c. munkája, ami egyike a kevés olyan történetírói munkáknak, amelyek a posztmodern elméleteket a gyakorlatba próbálják átültetni. Érdemes elolvasni, és elgondolkodni azon, hogy akkor ez most vajon tényleg történelem-e?

rkb · http://tortenelem.blog.hu 2008.11.04. 20:23:20

Tél Miksa: Nem tudom, jól értelmezem-e, amit írtál, de az önanalízis egy adott történész általi elvégzésével kellene ennek a történésznek reflektálnia az éppen zajló kutatására is? Mert, ha feltesszük, hogy – a te példádnál maradva – egy gender megközelítésű témával foglalkozó női történész „elvégzi” saját önanalízisét (nyilván ez egy hosszabb folyamat), akkor ennek eredményeképpen esetleg alulkompenzálja eredeti célját az aktuális kutatás során – lévén, esetleg, egyértelművé válik számára, hogy annak amit csinál van egyfajta nem tudatos kompenzációs gyökere. Azt az „eredeti célt”, amit – nagyon is tudatosan – a gender témaköre iránti érdeklődéséből fakadóan választott. De valóban, ez egy kissé pszichologizáló megközelítés…
Ebből is látszik, hogy a történelmi kutatás mennyire kötődik számos más disciplinához, még akkor is, ha a jelen megértésének vannak olyan világos módszereket felvonultató tudományágai, melyek maguk például küzdenek a történelemtől való megkülönböztetésükért és viszont. Kissé kettős dolog, amiről polemizáltok TRambóval, ugyanis nyilvánvalóan a múltból kiindulva sok mindent meg tudunk érteni a mában, hiszen van rálátásunk a folyamatok, ellentétek, stb. eredetére. Ugyanakkor a jelen megértése számomra sem elsősorban történészi feladatnak tűnik (hiszen ott van erre a sok szép, valóban módszereikben a történelemtől különböző társadalomtudományok). A történész és a jelen viszonyáról azt mondanám, hogy a történész nem tudja kivonni magát a jelen felé megnyilvánuló nyűgjeiből, avagy pozitív hatásaiból. Akármennyire is állítja, hogy objektív meg empirikus, meg satöbbi.
Inkább szűkíteném az általad elmondottakat. Azt mondanám, hogy a jelenkor társadalmában gondolkodókat tudjuk jobban megérteni a történelmi módszerek által. Mert ha elvégzünk egy gender szempontú kutatást azzal nem tudom pontosan, hogy értjük meg a jelent (a jelen társadalmát), viszont beleszólunk olyan jelenben folyó diskurzusokba, melyek segítenek megérteni a jelen társadalmi viszonyaiban/-ról/-hoz/-tól/-ig/stb. gondolkodó – igen szűk – réteget és melyeket mi magunk is alakíthatunk ez által. Vagy valami hasonló.
Örülnék, ha a Schama könyvről, amit említettél, részletesebben beszámolnál (akár egy poszt keretében is), ha esetleg olvastad. Hogy okuljunk (én mindenképpen, mert nem ismerem). Csak annyit tudok, hogy ez lenne az a munkája, amit azért támadtak, mert a kritikusok szerint kissé szabadon értelmezte a „történeti forrás” nyilvánvalóan igen szigorúan értelmezendő par excellence definícóját.

Tél Miksa 2008.11.05. 08:29:15

A világért sem akartam túlpszichologizálni a kérdést, természetesen nem saját lelkének kielemzése a történész elsődleges feladata. Amit Thiers ír a jelenre vonatkoztatás kérdéséről, azzal nagyjából (de nem teljesen) egyet értek, azzal viszont már nem feltétlenül, hogy a történész empirikusnak és objektívnak állítja be magát. Azt gondolom, hogy ma már ez egyáltalán nem igaz, vagy csak a magyar "történésztársadalom" egy szűk, ámde mégis befolyásos rétegére, amely nem foglalkozik történetelméleti kérdésekkel. A baj az, hogy éppen ez a szűk réteg határozza meg a történészekről alkotott képet. (Mert mit is látunk általában a TV-ben, médiában? Azt, hogy egy nagyon okosnak látszó bácsi megmondja az igazat arról, hogy mi is történt ekkor meg ekkor.)
Ami Schama-t illeti, elég régen olvastam a könyvét, de valóban az az egyik lényeges eleme a munkának, hogy a szerző "gyárt" egy - teljesen "autentikusnak" látszó forrást, de ez csak talán egy lábjegyzetből derül ki. Ez ugyan nem ide tartozik, de Schama is médiaszereplő történész, emlékeim szerint a BBC Anglia történetéről szóló ismeretterjesztő sorozatának ő volt a narrátora, főszereplője vagy micsodája. Mindenesetre ez is jól jelzi, hogy mennyire le vagyunk még maradva a modern történelem-írás terén - pontosabban a nagyközönség és a Történész (szándékos nagybetű) közötti kapcsolat terén. Talán ez is megérne egy posztot...

TRambó 2008.11.05. 15:54:56

Ez a jelenre reflektáló történész kérdése már lassan elvezet minket a 'történelem haszna' kérdéskör felé, amiről még egy-másfél héten belül én is szeretnék egy posztnyi hosszúságú szigorúan "szujjektív" szöveget írni. Mivel ez a történetírás megszületése óta tartó polémia és az egyéni történészi "hitvallás" kérdése, nyilván nem lesz belőle közmegegyezés, de az ittenihez hasonló érdekes diskurzushoz vezethet talán.

A nagyközönség és a Történész közötti kapcsolatban a lemaradás szerintem is óriási, habár nem csupán magyar jellegzetesség. Ez persze egyrészt köszönhető a tömegmédia természetének is, elvégre egy történetelméleti fejtegést igen nagy kihívás olyan minőségben nagyközönség által fogyaszhatóvá tenni, mint egy eredeti és utánforgatott jelenetekkel megtűzdelhető értekezést mondjuk a sztálingrádi csatáról.

Az okosbácsi-komplexus pedig arra is rámutat, hogy a nagyközönség változatlanul tényhalmaznak tekinti a történelmet, annak módszertana, filozófiája/i, elmélete nem jut el. Nemhogy bármi posztmodern történetelmélet, de néha még Ranke forráskritikája sem jelenik meg a köznapi történelemfelfogásban. Persze ez nem egyedi - szinte az összes társadalom- és természettudomány területén elszakadt már a 'szakma' és a széles nyilvánosság, legyen szó irodalmi hermeneutikáról, konstruktivista társadalomelméletekről vagy akár kvantumfizikáról. Viszont míg a természettudományok terén elég sok neves szaktudós által írt ismeretterjesztő könyvet tudnék felsorolni (pl. Hawking művei), a történettudomány újabb irányzatai valóban alig-alig jelennek meg a szakpublikációkon kívül, legalábbis Magyarországon. Tehát egyetértek, valóban megérne legalább egy posztot a téma.