A Le Monde francia napilap 2008. október 11-i számában jelent meg Liberté pour l’Histoire! Appel de Blois címmel az az írás, melyet számos neves történész aláírásával támogatott, s melyben a Pierre Nora vezette Liberté pour l’Histoire mozgalomból kiindult kezdeményezés a szélesebb nyilvánosság előtt is lendületet kapva felhívja a figyelmet az Európai Unió egyik, még jogalkotási folyamat alatt álló, tervezetének elfogadhatatlanságára.
Csak pár híresebb név a sok közül, akik eddig támogatásukról biztosították a kezdeményezést: Jan Assmann, Aleida Assmann, Jacques Le Goff, Eric Hobsbawn, Timothy Garton Ash. Budapest székhellyel ez idáig hárman szerepelnek az egyébként igen tekintélyes, bár főként – igaz érthető okokból – francia neveket tartalmazó listán: Major Péter, Tamás Gergely és Sébastien Ville. Az aláírók teljes listája és a felhívás francia, ill. angol nyelvű változata itt tekinthető meg. A kérdés iránt érdeklődőknek ajánlanám még Ash a The Guardian-ben 2008. október 16-án megjelent cikkét.
Röviden összefoglalva az alapproblémát, ami kivágta a biztosítékot a jó nevű és sokat citált történészek között, az jelenti, hogy az Európai Unió a német igazságügy miniszter, Brigitte Zypries, kezdeményezésére olyan jogalkotási folyamatba kezdett, mely javasolja, hogy minden tagállamban legalább egytől három évig terjedő börtönbüntetéssel kellene büntetni, ha „nyilvánosan megbocsátják, tagadják, vagy nagymértékben trivializálják a népirtásokat, emberiség elleni bűntetteket és a háborús bűnöket”. Azonban maga a jogalkotási folyamat egyelőre felfüggesztésre került, ahogyan ez Ash cikkéből is kiderül. Mindez azonban nem hátráltathatta a történészeket az Appel de Blois elfogadásában, mellyel egyértelműen hangot kívántak adni a történelmi kutatások szabadsága iránt. A kutatók ugyanis nem kívánnak olyan központilag megállapított korlátokat, melyek nem felelnek meg a kutatás szabadságáról alkotott véleményeiknek és a gyakorlatban alkalmazott voltuknak. A fő kérdés, amit Ash is föltesz cikkében és melyet mi is megpróbáltunk már itt a blogon körbejárni kicsit – igaz teljesen más szempontból –, hogy ki dönti el, hogy mi számít népirtásnak vagy éppen emberiség elleni bűntettnek? Mit jelent a "nagy mértékben"? Ki méri és hogyan? Mert például Svájcban büntetendő az örmény népirtás tagadása, míg Törökországban ennek elismerése von súlyos jogi következményeket maga után. Vagyis kicsit kinek a pap, kinek a papné alapon működik az állami autoritás által központilag megfogalmazandó helyes történelmi felfogás büntetőjogi értelmezése: attól függ mire vagyunk érzékenyek. Bár sem Svájc, sem Törökország nem EU tagállam, azonban a problémát jól jellemzi példájuk bemutatása.
És majd akkor jöhet minden európai nép és nemzet. Olyan sokan lesznek, hogy számot kell majd tépniük, hogy bejussanak Brüsszelben a Majd Én Vagyok Az A Bizottság Amelyik Eldönti Hogy Mi Számít Csúnya Rossz Dolognak A Történelemben előtt. Sorban fognak állni és egymásra fognak mutogatni. Különösen izgalmasnak ígérkezik a közép-európai mezőny és a balkáni versenyzők tülekedése is.
Ahogyan már részben korábban megpróbáltam kifejteni, nincsen egzakt és egyedül hiteles múltértelmezés. Sokkal inkább múltértelmezések paralel voltáról beszélhetünk. Igaz ez bármely egyén vagy közösség identitását alapvetően befolyásoló és meghatározó múltértelmezések esetén is. A történészi munka során még a szélesebb közönség előtt sem sokszor ismert gondolatok megfogalmazásának büntethetővé tétele pedig elfogadhatatlan.