Kissé botcsinálta poszt következik. Egy olyan könyvről van szó ezúttal, melyet pár száz forintért (talán kettő-három, de lehet, hogy öt… ki tudja már) sikerült megszereznem pár évvel ezelőtt és melyet Lucian Boia magyarul is olvasható (Történelem és mítosz a román köztudatban) vagy Kovács Ákos (A kitalált hagyomány) munkájához hasonlítanék első blikkre. Gabriel Viktor könyvéről van ugyanis szó: 1848-1849 legendája a szlovák történetírásban.
A botcsináltságot az jelentené, hogy mivel régen olvastam, már csak ímmel-ámmal emlékszem a részletekre. Kezdjük azonban egyből a címmel: legenda, szlovák, történetírás. Hm… ez a három szó így együtt már tud valamit. Úgy vélem, sokunk számára már a magyar cím is igen érdekesen hangzik. Sajnos a szlovák címet nem értem mivel nem tudok szlovákul, de az így hangzik: Legenda rokov meruôsmych – aki esetleg ért szlovákul, kérem jelezze a cím mibenlétét. Szerző nem kisebb feladatot kísérel meg ugyanis, minthogy a szlovák történetírásban szlovák szempontból heroikusan ábrázolt (azaz elsősorban a magyar ’48 és ’49 ellen megnyilvánuló) 1848-1849-es eseményeket a helyükre tegye. Gabriel Viktor lerántja a leplet a szlovák (azaz a saját államát megjelenítő) félnél meglévő nemzeti szempontból megírt (elfogult?) történetírásról. Ez a koncepció húzódik végig a szövegeken, melyek elsősorban, de nem kizárólagosan foglalkoznak a Ludovit Stur és Jozef Miloslav Hurban személye köré fölépült, történetírók által fölépített nemzeti mítoszok, legendák létjogosultságával, azok minőségi és mennyiségi kritikáját adva. Képzeljük el, mit is kaphatott érte... Gyakorlatilag egy olyan történelmi tabut támadott meg, melyet a szlovák nemzeti gondolkodás egyik történelmi alapjának állítottak be. Olyasmi ez, mintha mondjuk nálunk valaki szépen átértékelné a finnugor rokonságot, vagy akármilyen bevett történelmi "tényt" (ami kapásból eszembe jut: honfoglalás, Szent István szerepe vagy 1956 interpretációja, mely utóbbi kapcsán például nagyon élesen látszik a harc a múlt legitim értelmezéséért). Biztos sokaknak nem tetszene, mert sokak (szakmai, politikai, egy társadalomban betöltött kényelmes pozíciójából adódó) érdekét sértené, ahogyan ez Gabriel Viktor könyvének következményeképpen Szlovákiában is nyílván megmutatkozott.
Maga a szöveg egyébként könnyen olvasható, inkább esszé jellegű, mintsem egy szigorú, 2400 leütés/oldalt megkövetelő szigorú történészi értekezés. És pont ebben rejlik a könyv erőssége. Mindenfajta görcsösség nélkül olvashatunk a szlovák nép/nemzet/állam/társadalom (tudom, tudom államokat alapítani szoktak – ld. Szent István – és akkor még nem volt ilyen szlovákból…) XIX. századi történetéről, amivel semmi probléma sincs.
A nemzeti szempontból megírt történelemmel abszolút nincsen semmi probléma. Ahogyan akármilyen más szempont szerint írttal sem. Még az is teljesen természetes, hogy mítosz vagy legenda szövődik valamely történet köré. Amikor azonban a kizárólagosságra, dominanciára, avagy hegemóniára törekszik egyik-vagy másik történelemszemlélet, akkor számos olyan kérdés merül fel, melyekkel korábbi posztokban már foglalkoztunk, és melyeket néha-néha nem árt helyre tenni, ahogyan Gabriel Viktor is teszi.
A szlovák társadalomnak mostanában úgyis kijut a (szlovák) nemzeti paradigma kizárólagosságát hirdető politikából, mely a történelemoktatást természeténél fogva determinálja. Valószínűleg Jan Slotának nem tartozik kedvenc olvasmányai közé Gabriel Viktor, feltéve, hogy ismeri a könyvet. Mindezért úgy vélem, hogy az utóbbi hónapok (khm.. évek) magyar-szlovák viszonyát jellemző problémák közül számosat pozitív irányú megoldások felé tolna el Gabriel Viktor rövid és tartalmas könyvének mind a két országbeli szélesebb ismerete.
